Lux Elvira szexuálpszichológus négy évtizede van a pályán, terápiájával több száz nőt segített anyává válni. A Magyar Nemzetnek adott interjújában rávilágított, hogy az önimádó társadalom saját magát szeretné az öröklét hitébe ringatni, az utódnemzéssel pedig nem törődik. Szerinte a szexuális forradalom tévútra vezette az embereket, hiszen a női beteljesedés mutatója, hogy az asszony elérkezik az anyaság státusához. Ahogy fogalmazott: azokat a pácienseit, akik ezt nem tudják, ˝föl kell nevelni˝.
A Terror Házában rendezett, A dimenziók éve – 1968 című konferencián ön meglehetősen egyedi álláspontot fogalmazott meg a szexuális forradalomról. Végül is volt szexuális forradalom 1968 környékén, vagy sem?
- Nem nagyon hiszem, hogy ebben az esetben hagyományos értelemben véve forradalomról beszélhetünk. 1969 óta foglalkozom a szex témájával, akkor kerültem pszichológusként a Semmelweis Egyetem I. számú Nőgyógyászati és Szülészeti Klinikájára, ahol kezdetben nemigen tudták, mire is használhatnának engem. Hozzám küldték azokat a nőket, akiknek ugyan nőgyógyászati jellegű problémájuk volt, de az orvosok nem tudtak velük mit kezdeni. Apácákhoz jártam iskolába, monogám házasságban élek ötvenhét éve, úgyhogy nem voltak nagy szexuális tapasztalataim. Elkezdtem, és – hallgatva a problémákat – beletanultam a szakmába. Az tehát, hogy Magyarországon a szexszel egyáltalán valaki elkezdett foglalkozni – ez voltam én -, valóban egybeesett azzal a dátummal, amely az állítólagos szexuális forradalom időszaka volt, de hogy ezen valódi forradalom értendő-e, afelől kétségeim vannak, hiszen tudtommal a forradalom lényege elsősorban a formai változás.
Bizonyos tekintetben forradalminak számított, hogy a nők levetkőzhettek, az utcán megjelentek a miniszoknyák, a kivágott ruhák. Egyes szabados történetek szólnak a szexuális technika változásairól is, és az is igaz, hogy 1968-ban szüntették meg a büntető törvénykönyvben a homoszexualitás jogi büntetését, ezek a dolgok pedig mind a formát érintik, ugyanakkor ennél sokkal fontosabb változás az, hogy ettől kezdve a fajfenntartás helyett az örömszerzés, az orgazmus került a szexualitás középpontjába. Ebben az esetben tehát nemcsak a forma változott, de a tartalom is. A különböző változásokkal párhuzamosan a fogamzásgátló tabletta is megjelent ´67-ben Magyarországon. Amikor én gyerek voltam, a huszonnégy éves kor jelentette a nagykorúság elérését, de jure és de facto is, a kettő között hivatalosan nem volt átmeneti időszak.
Az ifjúságot, mint társadalmi réteget Amerikában ˝találták fel˝, Európában pedig John Osborne Nézz vissza haraggal! című könyvében öltött testet először elkülöníthető társadalmi rétegként. A kötetből filmet is készítettek Dühöngő ifjúság címmel,Richard Burton főszereplésével. Ez a könyv fontos szerepet játszott olyan szempontból, hogy hitelesítette a gyerekek és a felnőttek közé ékelődő korosztály létezését. Miután az ifjúság addig nem volt önálló társadalmi réteg, az újonnan létesült tömegnek nem volt megfelelő mintája az önmegvalósításhoz.
Az elő volt írva, hogy hogyan kell egy gyereknek viselkednie, hogyan egy felnőttnek, de hogy egy ifjú hogy viselje magát, arról nem volt szó. Mivel nem lehet kulturális senkiföldjén élni, azóta sok író, filozófus, pszichológus foglalkozott ezzel a kérdéssel. A nyájnak szüksége volt valamilyen eszmeiségre. Miután az Isten kiment a divatból, kellett helyette egy idea, aminek helyét végül a zene töltötte be. Osborne könyvében a gitár volt a főszereplő, a fiatalok csapatokba verődve zenélni kezdtek, és míg addig az Isten volt az eszmeiség csúcsélménye, ezután a zene került helyette a szellemi centrumba. Mindezek mellett persze szükség volt egyfajta szexuálisattitűd-váltásra is. A fiatalok igyekeztek más alapokra helyezni a viktoriánus morált. Én az Angol kisaszszonyokhoz jártam gimnáziumba Egerben, a háború előtt. Az osztálytársaimmal csak a húszéves érettségi találkozón jöttem újra össze. Az osztályfőnökünk, Mater Erdős megkérdezte, mivel foglalkozom, és szegény majdnem elájult, amikor elmondtam neki, hogy szexuálpszichológus vagyok. Zavaromban azt magyaráztam, hogy arról, hogy ilyesmire szükség van, az Angolkisasszonyok is tehetnek, mert túl szigorúak voltak velünk. Például, amikor elvittek minket a zárdából sétálni, párosával, felügyelettel, és a másik oldalról odaköszönt egy fiú, akivel együtt jártunk az elemibe, a fejünket is el kellett fordítani, fogadni sem volt szabad a köszönését. Ez a ló másik oldala. Az ember sajnos hol az egyik oldalon zuhan le, hol a másikon, de a lovat nemigen tudja megnyergelni.
- Akkor tehát mégiscsak volt valamiféle forradalmi változás, ha nem is ez a legjobb szó rá.
- Valóban, akkor kialakult egy új attitűd, aminek még nem találtam megfelelő nevet. Nem az volt forradalmi, hogy mennyire vetkőznek le a nők, hanem az, hogy az önimádó társadalom saját magát szeretné az öröklét hitébe ringatni, az utódnemzéssel pedig nem törődik. Christopher Lasch Az önimádat társadalma című remek könyvében találóan jellemzi az amerikai társadalom nárcisztikus vonásait, az ifjúság megőrzésére irányuló igyekezetet, ami ma már egyáltalán nem csak Amerikára jellemző. Az emberek festik a hajukat, eltagadják a korukat, örökké fiatalnak akarnak látszani, és saját utódaiknak is önmagukat tekintik. Feltalálnak mindenféle kenceficét, injekciókat, hogy a szexuális habitust megőrizhessék. Pedig kevesen válnak halhatatlanná a művészetük vagy munkásságuk által; az ember valódi halhatatlansági tőkéje az utód.
- Mi lett a következménye a szexuális szabadosságnak?
- Az anyaság devalválása és a népfogyatkozás. Régen hogy hívták azt a nőt, aki teherbe esett? Áldott állapotban volt. Aztán jött a másállapot, majd az állapotos kifejezés, aminek már a tónusa is negatív, aztán jött a terhes, amiben már implicite benne van, hogy a nőnek teher, hogy anya lesz. Mindezek után még megjelent a veszélyeztetett terhesség kifejezés is. A szó inger. A kutyát, a macskát is meg lehet tanítani a szavak jelentésére, hát még egy gyereket vagy egy felnőttet. Nem is szólva arról, hogy egy nő azzal, hogy éveken át mindennap beveszi a fogamzásgátló tablettát, azt szuggerálja a testébe, hogy ne legyen gyereke. A szervezet ezt végül megtanulja, és valóban nem lesz.
- Legutolsó könyve – a funkcionális meddőséggel foglalkozó Anyának születtem? – hatalmas érdeklődést váltott ki. Mitől alakulhat ki ez a fajta sterilitás?
- Ezt a kötetet becsületből írtam meg, hátha valakinek hasznára válik, amit a pályán eltöltött négy évtized alatt megtanultam a témáról. Hála Istennek Magyarországon legalább négyszáz gyerek van, aki nem született volna meg, ha én nem lennék. A funkcionális meddő nők esetében egyik fél részéről sincs szervi oka annak, hogy nem születik gyermek, az asszony mégsem lesz terhes, mert elutasítja az anyaságot. A könyv megjelenése után huszonkét, negyven év körüli pár jelentkezett nálam hasonló problémával. Mit gondol, ebből hány nő volt nemcsak hogy diplomás, de egyetemi tanár? Tizenhét! Ez az önimádat társadalmának a produktuma. Az önmegvalósítás – amiben egyébként én is bűnös vagyok, hiszen nekem is azért van csak egy gyerekem, mert akartam valamire vinni – ellene hat az anyaságnak. Azok a nők, akik karriert csinálnak, általában nem is lesznek terhesek, mert az önmegvalósításnak van prioritása az életükben.
- Sokan sikertelen lombikbébiprogram vagy mesterséges megtermékenyítés után mennek el önhöz. Hogy lehet, hogy ahol a XXI. század technikai csodái nem hoznak eredményt, a pszichoterápia utat tör a kisbabáknak?
- A mechanikus próbálkozásokkal éppen az a baj, hogy a nő karaktere nem változik; az asszony az anyaságot tudat alatt továbbra is hárítja. Az embernek nemcsak teste, de lelke is van. Amikor ezekkel, a nőkkel elkezdtem dolgozni, keresgéltem, milyen személyiségstruktúrával korrelál, hogy nem lesznek terhesek vagy elvetélnek. Aztán rájöttem, mindegy, milyen jellemvonásokkal rendelkezik egy nő, az a fontos, milyenek a pszichés adottságai, milyen habitusa van. A spontán vetélő nőt orvosi kifejezéssel is habituális vetélőnek hívják, ez is inkább a pszichés alkatra utal. Azoknál, akikkel én foglalkoztam, éppen ezt az attitűdöt kellett megváltoztatni. A női szerepet – azt, hogy valaki meg tudja hódítani és főleg, hogy meg tudja tartani a férfit – tanulni kell. A mai nők legfőbb hibája éppen az, hogy ezt nem tudják, ezért van az a sok válás. A nevelés következményeként a nemi szerepre épül rá a társadalmi tudatban élő női vagy férfiidea, amit a gyerek a környezettől tanul; a kislánynak babát, a kisfiúnak puskát adnak a kezébe. A női beteljesedés mutatója, hogy az asszony elérkezik az anyaság státusához. Azokat a pácienseimet, akik nem karrierizmusból válnak funkcionális meddővé, gyakorlatilag föl kell nevelni. Az érzelem sokkal ősibb dolog, mint a tudat. Az a kis vacak szürkeállomány, amire olyan büszkék vagyunk, kutyafüle a személyiség érzelmi örökségével és tanult érzelmeivel szemben. A pszichoterápia minden vonatkozásban arról szól, hogy a páciens szemléletét változtassa meg; hogy ne egy keserű pirula legyen számára az anyaság, hanem örüljön neki, várja, boldog legyen, jól érezze magát, és aztán jó anyja legyen a gyerekének.
- Van valaki önön kívül, aki speciálisan ezzel foglalkozik?
- Csak egy tanítványom volt, akit direkt erre oktattam, de ő Svédországban él már húsz éve. Éppen ezért a Magyar Szexológiai Társaság, amelynek elnöke vagyok, kurzust indított, s a volt tanítványaimat most csak arra oktatom, hogyan lehet segíteni azokon a nőkön, akik akarnak gyereket, de pszichésen mégis elutasítják az anyaságot. Ennek egyébként nagyon sok tünete van; nem lesznek terhesek, vagy ha lesznek, elvetélnek, meghal bennük a gyerek, vagy nehezen szülik meg, esetleg nem tudnak szoptatni, mert nincs tejük.
- Vannak olyan kulcspontok a terápiában, amelyek egyetemesek, és függetlenül az eltérő személyiségektől mindenkire alkalmazhatók, vagy mindez személyre szabott?
- Az az individuális dölyf, ami az emberekben az egyediségük miatt kialakult, nem megalapozott. Az azonos földrajzi, történelmi, kulturális közegben, felnövő gyerekekben nagyon sok meghatározó közös vonás van. Ezért szoktam én azokat a primitív adatokat felvenni minden pácienstől, hogy hány évesek a szülei, élnek-e, egészségesek-e, elváltak-e, ha elváltak, hány éves volt, amikor a válás volt, ő hányadik gyerek volt; ezekből sok mindent meg lehet tudni. Az egészségügyben nem szoktak foglalkozást kérdezni, pedig ez szerintem nagyon fontos dolog. Azoknak a steril vagy sorra elvetélő nőknek, akikkel negyvenéves pályám alatt találkoztam, több mint a hetven százaléka óvónő, csecsemőgondozó, tanítónő, tanárnő, gyerekgyógyász, gyógypedagógus. S ugyanígy – bár nem állítom, hogy minden másodszülött fiúnak van szexuális problémája – az én több ezres, tekintélyes anyagom, amelyből már százalékot, sőt ezreléket is lehet számítani, azt bizonyítja, hogy a hozzám szexuális panasszal forduló férfiaknak körülbelül ugyanennyi százaléka másodszülött fiú. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a magyar társadalomban van egy ˝egy kisfiú, egy kislányos˝ családideál, amely mellett, ha a második gyerek fiú lesz, gyakran a szülők csalódottságával kell szembesülnie.
- Ön sok gyereknek életet ad a terápiával, ugyanakkor a legtöbb probléma, amit ma kezel, gyerekkori pszichés sérülésre vezethető vissza. Nem gondolja, hogy veszélyes olyan családba világra segíteni egy gyereket, ahol bizonyos rendellenességek vannak, s ezért nem biztos, hogy egészségesen fejlődik majd a kicsi pszichéje?
- A leggyakoribb rendellenesség az, ha elválnak a szülők. Az ember kétnemű, a férfi és a nő együtt alkotnak egységet. A görög mitológia szerint az olimposzi istenek megirigyelték az embert, kettévágták, így lett a férfi és a nő, akik arra lettek kárhoztatva, hogy keressék a saját hiányzó felüket. A válás tragédia. Honnan tanulja meg a gyerek a szeretetet, a hűséget, a toleranciát, ha nem a szülei példájából? Negyvenegynehány év alatt egyetlenegyszer sem ejtettem ki azt a számon – pedig hányszor, hány ezren megkínáltak vele -, hogy valaki váljon el. Ahol gyerek volt, ott körömszakadtáig az volt a célom, hogy rehabilitáljuk a házasságot. A válásnál szörnyűbbet nem tudok elképzelni a lélektani, biológiai tekintetben, de a pedagógiai oldal is sokat nyom a latba, hiszen a példa a leghatásosabb nevelési eszköz. Ha a gyereknek világkatasztrófa is az, hogy a szülei elváltak, később akkor is ott áll előtte a példa, ami ismételhető. Pedig ha valaki beleszeret egy másikba, arról nem biztos, hogy tehet, de hogy ebből cselekedet is lesz-e, az már személyes döntés.
- Ez ördögi kör, ma már az emberek nagy része arra panaszkodik, hogy nincs előtte egyetlen jó példa sem.
- Erre én azt szoktam mondani, hogy teremtsen ő maga jó példát. A másik felháborító, amit mondani szoktak, az: ˝egy életem van˝. Miért, másnak mennyi van? – kérdezem ilyenkor. Hát ezt az egyet kell jól csinálni!
(Sashegyi Zsúfia – terrorháza.hu)
Sajnos manapság egyre kevesebb mézet fogyasztunk, hiszen egyre több a mézhamisítás is. Pedig a méz ma is az egyik legjobb baktériumölő szer.
A baktériumölő hatását a méz a benne található káliumnak köszönheti, épp ezért máig az egyik legjobb fertőtlenítő szer, a megfázásnál és a gyulladásos, fertőzéses betegségekkel szemben kiváló gyógyszer. Épp ezért az is tévhit hogy a méz fogszuvasodást okoz, hiszen épp megvédi a fogakat.
A mézet már az ősidőktől fogva ismerjük és használjuk, gondoljunk csak arra, hogy régen még nem volt cukor, így az emberek a mézet fogyasztották mindenhez az édes íz elérése érdekében. Sajnos ma már a sok mesterséges ízesítő a kristálycukor mind elvonja a figyelmet a méz csodálatos hatásáról.
A méz jótékony hatását egyértelműen a virágpornak köszönheti, hiszen aki mézet fogyaszt virágport is fogyaszt vele együtt. A mézben számtalan fontos ásványi anyag található, és nagyon sok vitamin is. Az egyik fő vitamin, ami minden nap szükséges az egészséges élethez a C-vitamin, de van benne kalcium, Nátrium, és B vitamin is. Persze ezt ne úgy gondoljuk, hogy megeszünk egy kanál mézet máris mennyi vitamint vittünk szervezetünkbe, de a rendszeres fogyasztás nagyon jó hatással van egészségünkre, és megvéd minket a baktériumoktól.
