Gondolatok az Áldás, népesség konferencia családi-egészségügyi munkacsoportjának megalakulásakor

XIV. évfolyam, 41. (680.) szám
2004. október 12.

Levelek Európából

Drága velünk együtt fogyatkozó Barátaim!

évvel ezelőtt hallottam először Csép Sándor barátomtól a megejtően szellemes névre hallgató Áldás, népesség kezdeményezésről, és örömmel üdvözöltem az ötletet, mert úgy éreztem, hogy egy igen gyakorlatias lépés lesz napjaink kevés eredményt hozó és olyannyira túlbeszélt világában.       Egy héttel ezelőtt kaptam meg a felkérést, hogy a közelgő kongresszuson koordinálnám a Családi-Egészségügyi Csoport munkáját. A felkérés meglepett, hiszen soha nem foglalkoztam demográfiai kérdésekkel a nemzetért aggódó magyar értelmiségi érdeklődési körét meghaladó mértékben.       Mégis igent mondtam, és bátorságot vettem a feladathoz, részben abban a reményben, hogy mint annyi minden mást, ezt is majd menet közben fogom igazán megtanulni, részben pedig abban a másik reményben, hogy mire ideérek, itt nálam sokkal avatottabb és hozzáértőbb jelentkezők lesznek a feladat ellátására.       De erős hatással volt rám Für Lajos Magyar sors a Kárpát-medencében című hézagpótló művéből a bevezető fejezetet záró bekezdés is. E sorokat nem felejtettem el, így szólnak: "Ez a könyv nem szakmai ambíciók, nem tudományos kíváncsiság terméke. Sokkal inkább valami olyasmi, amit ha ritkán is, de átérezhetünk. Olyasmi, amit a népközösség iránti felelősségnek lehetne leginkább nevezni. Olyan felelősség, amit mégis önmagával szemben érezhet az ember: Amit tud, tegye meg!"       Tudjuk, hogy utolsó percben vagyunk a nemzet fennmaradásának e fontos kérdésében, és tudjuk, hogy sorsdöntő éveket élünk azért is, mert a globalizáció, pontosabban az annak hátterében settenkedő kozmopolita liberalizmus lendülete fokozódik, s az ellene harcolni kész erők nincsenek jó pozíciókban. A túllihegett liberalizmus a gátlástalanok diktatúrájához vezethet az értékőrző többség felett.       Óriásai gazdasági potenciál és médiahatalom állja útját minden olyan törekvésnek, amely nemzeti. A nemzeti tudat léte vagy nemléte pedig - mint arról már meggyőződhettünk - a népesedési gondoknak is egyik sarkalatos pontja.       Magam a tájékozódás álláspontját elfoglalva azt várom, hogy a munkára hajlandó elmék ötleteit kellő gondossággal összegyűjtve és kellő alapossággal szintetizálva készíthessük el azt a cselekvési programot, mely: kivitelezhető, hatékony, a helyzet alakulásához rugalmasan alkalmazkodni képes, és nem ösztönzi, de nem is tűri a formális tevékenységet.       A tervnek alapozással indulónak, tehát először keveset, de lényegeset markolónak kell lennie, és menet közben kell kialakítani az időszak, a lehetőségek, a helyi viszonyok szerint szükséges cselekvés programját.       Meg kell becsülni az aprómunkát, s minden kis ötletet felkarolni. A nagy, átfogó intézkedésekben reménykedve, el kell kezdeni a túlélés programjait, s ahol már valami megmozdult, azt támogatni, bővíteni, máshol is megpróbálni.       Valahogy úgy, amint az eleven seb szokott gyógyulni. Nemzetünk nagy és fájdalmasan eleven sebeit már nem lehet sebészi módszerekkel kezelni, újabb metszések vagy varratok nem elképzelhetők. De remélhető a seb hámosodása, és egy mindent befedő erős, ép védőhám sarjadása a kicsiny szigetekből, amint az testi sebek esetében is megtörténik.       A népességfogyás összetett okainak áttekintése a kongresszus feladata és a szakemberek dolga. Ennek eredményeit összesítve kapjuk meg az iránytűt.       Minden bizonnyal ott fog szerepelni az okok között egy sor olyan tényező, mely a családot érintő, annak ártó, azt romboló befolyásán keresztül gyakorol hatást a népszaporulatra. A családon keresztül érvényesül ugyanis a legtöbb ártó és a legtöbb gyógyító hatás.       Feltehető, hogy a családok pillanatnyi állapotának felmérése egészségi állapotukat is magában foglalja majd. Az egészség fogalma pedig - és ezt nagyon erőteljesen ajánlanám a vizsgálódók figyelmébe - nem egyszerűen a betegségmentességet jelenti. Az egészség fogalma magában foglalja egy sor testi és lelki-szellemi szükséglet kielégítésének lehetőségét is, annak minden áldásos velejárójával egyetemben. Így aztán tévhitnek bizonyul az, hogy az egészség, mint olyan, az egészségügy szuverén munkaterülete. Mai tudományos iskolák felfogása szerint az egészségügy mintegy 7-20 százalékban lehet felelős egy populáció egészségi állapotáért. Hogy mikor és hol éppen mekkora ez az arány, az számos mellékkörülménytől függ.

Szász István Tas